Lázár János: Valószínűleg nem műszaki hiba okozta a sápi vonatbalesetet, amelyben életveszélyesen megsérült a vétlen mozdonyvezető
A balesetben összesen heten sérültek meg.
A balesetben összesen heten sérültek meg.
Világszerte emelkedik az elektromos rollerekkel kapcsolatos balesetek száma, idén Magyarországon már ketten vesztették életüket úgy, hogy nem másik járművel ütköztek. Egy átfogó szabályozás biztonságosabbá tehetné a rolleres közlekedést, Révész Máriusz „kerékpáros államtitkár” és a főváros is régen elkészült a saját javaslataival, ám az állam lassan halad a KRESZ-módosítással.
Korábban Lázár János úgy nyilatkozott, hogy ahol drágább az autózás, ott az emberek áttérnek a tömegközlekedésre.
Lázár Jánosnak van véleménye a budapesti közlekedésről, Vitézy Dávidról, a vasútról, és ezt nem is tartotta magában. De a miniszter egy rendhagyó interjúban beszélt arról is, jachttal közlekedik-e és kastélyban alszik-e, illetve a World Press Photo kiállításról is beszélt, továbbá elárulta, hogy sok "eretnek gondolata" van.
A miniszter szerint még a legsürgetőbb munkák elvégzéséhez is évekre lesz szükség, de jövőre belekezd a kormány a vasútfelújításba.
Felmondott egy sor, a Modern Városok Programja keretein belül a nagyvárosokkal kötött megállapodást a kormány, de Lázár Jánosnak megengedik, hogy felülbírálja a döntéseket. Az eddig fel nem használt összegeket vissza kell fizetni az államkasszába.
Egy salátatörvény tervezetébe rejtették el a pontot, amely szerint ingyen megkaphatja a mezőhegyesi Ménesbirtok vagyonát is kezelő alapítvány az ATEV Fehérjefeldolgozót.
Lázár János sokkal kisebb beruházást ígért a környezetvédőknek, de ezt nem igazán sikerült betartani az új közbeszerzési kiírás szerint.
Számos nagy értékű állami építési beruházást függesztettek fel, és az építőipari kivitelező cégek is megrendeléshiánnyal küzdenek.
Orbán Viktor már a tegnapi naptól felmentette Lázár műemlékvédelemért felelős kollégáját.
Lázár János szerint 40 év elmaradottság után igyekeznek polgári országot építeni, amely nem könnyű, a közlekedéssel kapcsolatban pedig eddig az autópályák és a Volán-fejlesztések kerültek előtérbe, de most itt az ideje a kötöttpályás beruházásoknak. 16 milliárd euróról tárgyal csütörtökön a kormány.
Az építési miniszter már a 2022-es választások után ígéretet tett arra, hogy a beruházások csúcsán ő maga fog állni, a most életbe lépő jogszabály szerint az önkormányzatok puszta jóindulatból kaphatják vissza a tárcától a saját fejlesztéseik menedzsmentjét.
Hogyan változtatta meg a Covid a hozzáállásunkat a vasúthoz, és miért nem kezdtünk ezzel mégsem semmit? A piac oldja-e meg a problémáinkat? Képes-e az EU megreformálni a vasúti közlekedést és megregulázni a légitársaságokat? Miért nem vonatozzuk körbe Európát, miközben pont az európai – és benne a magyar – tudat szerves része a vasút? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ fenntarthatósági podcastunkban Spohn Márton vasúti- és közlekedési szakértővel, a Közlekedő Tömeg alelnökével.
A javaslat miniszteri hatáskörbe vonná gyakorlatilag az összes európai uniós forrásból megvalósuló városi, települési szintű beruházást, és csak politikai alkuk révén, a mindenkori miniszter jóindulatából kaphatná vissza egy város megválasztott vezetése a saját fejlesztési feladatainak irányítását – hangsúlyozza Vitézy.
A miniszterelnök tesztvezetésre indult miniszterével, ahol Lázár János többször rászólt Orbán Viktorra.
Lázár Jánosnak csak a miniszterelnök mellett jutott hely.
Lázár János jelentette be.
Az építési és közlekedési miniszter a Károlyi-család füzérradványi kastélyához ment, de sem egykori szóvivőjét, sem a sajtót és végképp kérdéseiket nem vitte magával. Ennek megfelelően az érdeklődés is szerényebb.
A parlament plenáris ülésén a jövő szerdán szavaznak a beruházási törvény megváltoztatásáról.
A miniszterelnök márciusban lépett be a bizottságba, de most a kormány magyarázat nélkül visszavonta az erről szóló határozatot.